A kezdetek


Amint lementünk a poros, pókhálós pincébe, a dohos szag volt az, ami annyira megütött, hogy elfelejteni nem igen lehet. Egy szál gyertya pislogott a falon, ami elég homályosan világította meg a sötét pincét körülöttünk. A srácok, akik körülöttem álltak, igencsak elérzékenyültek, mivel tudatában voltak, hogy egy sporttörténelmi pillanatban van részük. Szinte remegve várták a pillanatot, hogy megtanuljanak úgy „verekedni", hogy annak értelme és ereje legyen, fel tudják venni a harcot azokkal az erőkkel szemben, amik körbe veszik őket, mindezt úgy, hogy értelmet is találjanak benne. A dohos pincében elkezdődött az első Kempo edzés. Szóval, az első ütés !
Hogyan kell tartani az öklöt, hogy olyan erővel tudjál ütni, hogy még az ellenfeled unokája is emlékezzen rá? Elkezdtünk nyújtani, nekitámaszkodtunk a vizes téglafalnak, majd jöttek az izzadság nyomai az arcunkon, testünkön, hihetetlen szenvedéllyel és tudásszomjjal tanultak, mindent tudni akartak. Nem csak fizikai és gyakorlati dolgokat akartak tudni, hanem a lelki és mentális hátterét is meg akarták ismerni a dolgoknak, tökéletes és komplex tudást kerestek és ennek megfelelően edzettünk. Az első ütés, az első rúgás, majd a második, harmadik és így tovább.
Jöttek és jöttek, soha nem fogytak ki a kérdésekből, és Én soha nem fogytam ki a válaszokból. Sokszor a házmester szólt, hogy elég már a kiáltozásból, mivel az óra már jócskán éjfél után járt! Igen sokszor ismételtük meg ezeket a kellemes estéket, hétköznap és a hétvégéken.